A védelmi miniszter szerint az idei költségvetésből korszerűsíthetik a hadsereget
2017. február 28. 14:50, utolsó frissítés: 14:50
Románia képes megbirkózni a régiót érintő sokrétű biztonsági fenyegetésekkel, az országnak kötelessége egy hatékony, a regionális viszonyokhoz alkalmazható katonai rendszer fenntartása - nyilatkozta Gabriel Leş védelmi miniszter kedden, a tárca éves kiértékelőjén.
A miniszter elmondta: a hazai össztermék 2%-át kitevő költségvetésnek köszönhetően korszerűsíthetik az ország hadseregét.
"Kötelességünk egy hatékony, a regionális biztonsági környezethez alkalmazkodó katonai rendszer fenntartása. Ez az új felépítésű védelem felkészült humán erőforrást, megfelelő munkakörülményeket és modern felszereltséget feltételez, amely által a katonaság a társadalomtól is elvárt szinten tudja teljesíteni küldetéseit" - mondta a miniszter.
A védelmi tárca vezetője elmondta, a minisztérium elsődleges célja az volt, hogy fejlesszék a hadsereget, ez azonban főként a számukra jóváhagyott költségvetéstől függött.
A miniszter arról is beszélt, hogy szerinte a demográfiai mutatók, a fiatalok motivációs és készségbeli változásai és a civil szakmák képezte konkurencia egyaránt negatívan befolyásolja a toborzás menetét. A humán erőforrások hadsereghez való vonzásának fontos stratégiai jelentősége van úgy az újszerű biztonsági kihívásoknak való megfelelés, mint a védelemre való területi és lakossági felkészülés szempontjából - vélte Leş.
2017-ben is fontos célkitűzést jelent a hadsereg cselekvőkészségének növelése, ezért a bevethető egységek és a parancsnoki struktúrák, illetve katonák és a parancsnoki funkciók száma közti arányok optimizálására van szükség. Ugyanakkor a NATO-tagországok hadseregeinek mintájára egyensúlyba kell hozni a felszerelésre, illetve a hadsereg kötelékében dolgozók javadalmazására és ellátására fordítandó költségeket, mondta még a védelmi miniszter. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak