Magyarellenes kijelentések miatt 25 ezer lejre bírságolták a B1 tévét
2017. március 01. 14:04, utolsó frissítés: 14:57
Huszonötezer lejes bírságot szabott ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a B1 tévécsatornára a Lumea lui Banciu című műsorában, 2016. október 2-án elhangzott diszkrimináló kijelentések miatt.
Radu Banciu a magyarországi kvótanépszavazást megemlítve műsorában azt mondta: a magyaroknak menekültnépként semmi keresnivalójuk Európában, hiszen érvelése szerint nem európaiak, nyelvük sem tekinthető annak. Az RMDSZ a CNA-hoz október 4-én eljuttatott feljelentésben kérte az ügy kivizsgálását.
„Sajnos, már nem egyszer volt rá lehetőségünk ugyanilyen ügyek kapcsán elmondani, hogy megengedhetetlen közösségünk megbélyegzése, elfogadhatatlan az az állítás, miszerint a magyar embereknek semmi keresnivalójuk az országban. Sértő a magyar közösségre nézve, és ezzel sem az RMDSZ, de egy romániai állampolgár sem vállalhat közösséget” – fogalmazott az ügy kapcsán szerdán Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök.
Szerinte a mostani eset célja is az, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar közösséget. „A többség és kisebbség viszonyát veszélyeztetik az ilyenfajta uszítások. Nekünk sajnos újra és újra hangsúlyoznunk kell, hogy ennek nincs helye a 21. században” – nyomatékosított Porcsalmi. Elmondta, a szövetség nem engedheti, hogy a magyar közösséget újabb támadások érjék, ezért továbbra is nyilvánosságra hoz minden jogsértést.
Ugyanezért a műsorért februárban a Diszkriminációellenes Tanács is megbírságolta a műsorvezetőt.
Nem ez az első eset, hogy a román tévécsatornák műsoraiban magyarellenes hangok jelennek meg: legutóbb február elején kapott tízezer lejes bírságot magyarok ellen irányuló uszítás miatt egy Rareș Bogdan vezette Realitatea-s műsor. Közel egy éve pedig, szintén a Szövetség feljelentése alapján az Antena 3 írásbeli megrovást, a B1 Televízió pedig pénzbíróságot kapott, mert a 2015. december elsejei, kézdivásárhelyi eseményekről a tényeket elferdítve, nem objektív módon számolt be, a kollektív bűnösség elve alapján pedig az egész magyar közösséget terroristának állította be. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak