Daniel Constantin: soha nem bontottam fel kormánykoalíciót, és ezután sem fogok
2017. március 10. 18:16, utolsó frissítés: 18:16
Soha nem bontott fel kormánykoalíciót és ezután sem fog ilyent tenni - írja pénteki Facebook-bejegyzésében a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke, Daniel Constantin, az erre vonatkozó "találgatásokra" reagálva.
Daniel Constantin elismeri, hogy "vannak párton belüli tárgyalások", ezeket azonban nem ő indította el - állítja.
"Több alkalommal is volt már példa hasonló találgatásokra. Amikor majd lesz valami mondanivalóm ezzel kapcsolatban, elmondom. Addig is azt tanácsolom a hasonló forgatókönyveket gyártóknak, hogy nézzenek kicsit vissza a múltba. Immáron hét éve ugyanannak a pártnak vagyok az elnöke, és soha nem feledkeztem meg azokról, akik mellém álltak. Soha nem bontottam fel kormánykoalíciót, és ezután sem fogok. Nem rejtem véka alá, hogy vannak párton belüli tárgyalásaink, de ezeket nem én indítottam el" - írja bejegyzésében az ALDE társelnöke. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak