Elfogták a bukaresti bankrablás gyanúsítottját
2017. május 31. 14:00, utolsó frissítés: 14:00
Elfogta a rendőrség a múlt héten, Bukarestben történt bankrablás feltételezett elkövetőjét. A gyanúsítottat a fővárosi rendőrségen hallgatják ki.
A bukaresti rendőr-főkapitányság közleménye szerint három házkutatást tartottak szerdán a fővárosban, hogy nyomára bukkanjanak annak a férfinak, aki múlt héten pisztollyal megfenyegette az egyik negyedik kerületi bankfiók pénztárosát, és elrabolt csaknem 70.000 lejt.
Az egyik negyedik kerületi lakásban megtalálták a 27 éves gyanúsítottat és az ellopott pénzösszeg körülbelül 70 százalékát is - áll a közleményben.
Az eddigi vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott a rendőrség, hogy a férfi alaposan előkészítette tettét, egy személyautóval menekült el a helyszínről, és a rablás után rögtön lecserélte ruháit, illetve a hátizsákját. Azt még vizsgálják, hogy milyen fegyvert használt, illetve hogy törvényesen birtokolta-e azt.
A gyanúsítottat bekísérték kihallgatásra a fővárosi rendőrségre. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak