Egy lépéssel közelebb, hogy hivatalosan is ünneppé nyilvánítsák március 15-ét
2017. június 19. 17:37, utolsó frissítés: 2017. június 20. 11:02
A szenátus összevont közigazgatási és emberjogi bizottsága megszavazta azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely szerint március 15-ét hivatalosan is ünneppé nyilvánítják, valamint a magyar közösség tagjai szabadnapot vehetnének ki, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken.
A szenátus bizottságai által elfogadott törvénytervezetet az RMDSZ március 15-én nyújtotta be. A szenátus közigazgatási és emberjogi bizottságainak június 27-éig kellett döntést hozniuk a benyújtott törvénytervezettel kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint a döntés összefüggésbe hozható azzal, hogy az RMDSZ a PSD-ALDE-val tárgyalt hétfőn a koalíció által benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban.
A szakbizottsági döndés után a törvénytervezet a szenátushoz kerül, a kérdésben a képviselőház a döntő ház. (digi24)
Update: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke újságíróknak a parlamentben elmondta: ez a tervezet már egy ideje a parlament napirendjén szerepel, akárcsak más hasonló, a szövetség által beterjesztett törvénykezdeményezés. Hangsúlyozta, ezeket az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti, mintegy öt hónapja létező parlamenti együttműködési megállapodás értelmében kellene elfogadnia a törvényhozói testületnek. Kelemen Hunor cáfolta, hogy a hétfői szakbizottsági szavazásnak köze lenne a kormányválság körüli tárgyalásokhoz. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak