Ludovic Orban szerint Tudose nem alkalmas a kormányzásra
2017. június 27. 09:42, utolsó frissítés: 09:42
A PNL elnöke szerint Mihai Tudose kijelölt miniszterelnök egyetlen olyan tulajdonsággal sem rendelkezik, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy a jövendőbeli kormányt vezesse. Ludovic Orbannak meggyőződése, hogy a következő kabinet is "ugyanolyan gyengén fog teljesíteni, mint az előző".
A PNL elnöke hangsúlyozta, egyáltalán nem bízik sem a kormánypártban, sem abban, hogy az azt képviselő kijelölt miniszterelnök megfelelő lenne a tisztségre.
"Meggyőződésem, hogy az új kormány - amennyiben megszavazzák a hivatalba iktatását - ugyanolyan gyengén fog teljesíteni, mint az előző. Ami pedig Mihai Tudosét illeti, nem értem, miért lenne olyan jó miniszterelnök, ha gazdasági miniszterként - Dragnea jelentése szerint - egyet sem tudott teljesíteni a kormányprogramban előírt 19 intézkedés közül" - hangsúlyozta Orban a Realitatea televízió hétfő esti műsorában.
A PNL elnöke ugyanakkor hozzátette, a jelenlegi politikai válság folytatódása rossz hatással lenne mind a gazdaságra, mind az ország megítélésére.
Klaus Johannis államfő hétfő este bejelentette, hogy a PSD és az ALDE miniszterelnök-jelöltjét, Mihai Tudosét bízza meg kormányalakítással. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak