Aláírásokat gyűjtenek az RMDSZ nők elleni erőszak megfékezését célzó törvényjavaslatának benyújtására
2017. június 27. 18:10, utolsó frissítés: 18:10
"Az RMDSZ konkrét megoldásokat javasol Románia törvénytárába a nők elleni erőszak megfékezésére és visszaszorítására, továbbá a Szövetség Nőszervezete által kezdeményezett NEEEM kampánynak is az a célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet arra, hogy a nők ellen elkövetett erőszakos tettek felett nem lehet elsiklani, és minden szinten, pártoktól függetlenül össztársadalmi összefogásra van szükség. Éppen ezért az általunk kidolgozott törvénycsomaghoz partnereket keresünk, hiszen célunk visszaszorítani ezt a jelenséget. Az ország erre vonatkozó jogszabályai igencsak hiányosak a nők védelmét illetően, és az állam sem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával" – mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője Bukarestben.
Csép Éva Andrea politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet azokra a Maros megyei esetekre, amelyekben a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedeteknek halálos vagy drasztikus kimenetele volt, és a hatóságok tehetetlenek voltak, közbelépésük már túl későn történt a hiányos törvénykezés miatt.
"Szigorítani és egyértelművé kell tenni a büntetéseket szabályzó törvénykeretet, ezáltal hatékonyabb védelmet biztosíthatunk az áldozatnak, valamint nagyobb mozgásteret kell biztosítani a hatóságoknak, hogy szükség esetén azonnal közbe tudjanak lépni. A törvénycsomagunk egyik előírása az, hogy a sürgősségi távoltartási rendeletet helyszínen azonnal bocsássák ki a hatóságok, hiszen jelenleg 72 óra áll a rendelkezésükre, azonban ez az időintervallum rendkívül hosszú és végzetes lehet a bántalmazott számára" – taglalta Csép Andrea, majd elmondta, hogy a 217/2003-as törvény módosítására dolgozott ki javaslatokat az RMDSZ parlamenti csoportja annak érdekében, hogy az Isztambuli Egyezményben foglaltakat mielőbb beemeljék Románia törvénytárába.
Csép Éva Andrea kifejtette: a módosító törvénycsomagot az idei parlamenti ülésszak utolsó hetében terjesztik a parlament elé, de ezt egy széleskörű megbeszélés előzte meg a többségi pártok képviselőivel és szenátoraival. (rmdsz-tájékoztató)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak