Grindeanu üzenete azoknak, akik a 13-as kormányrendelet ellen tüntettek: „jól tették”
2017. június 28. 17:59, utolsó frissítés: 18:16
Jól cselekedtek azok, akik a 13-as kormányrendelet ellen tüntettek, jelentette ki Sorin Grindeanu ügyvivő kormányfő szerdán.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik a 13-as sürgősségi kormányrendelet elleni tiltakozásul országszerte utcára vonultak, Grindeanu azt felelte: "Jól tették" Utána gúnyosan hozzáfűzte: "Más kérdés?"
A 13-as kormányrendelettel kapcsolatban Grindeanu úgy vélekedett, azóta az alkotmánybíróság is hozott erre vonatkozó döntéseket, például azt, hogy meg kell szabni egy összeghatárt a korrupció bűncselekményével kapcsolatban. A 13-as rendelet elfogadásának módját és az ügy egész lefolyását azonban kormányfői pályafutása negatívumai közé sorolja - tette hozzá Grindeanu. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak