Alkotmányossági óvást nyújtott be a PNL a közszolgálati rádió és televízió működését szabályozó törvény módosítása ellen
2017. július 04. 17:53, utolsó frissítés: 17:53
Megtámadta az alkotmánybíróságon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Román Rádiótársaság és Román Televízió-társaság működését szabályozó törvényt módosító jogszabályt. A PNL azt kéri, hogy az alkotmánybíróság a törvény teljes egészére mondja ki az alkotmányellenesség tényét. A liberálisok szerint ugyanis a jogszabály jelenlegi formájában visszafordíthatatlanul tönkreteszi a két nemzeti jelentőségű autonóm intézmény státusát és működését.
Az érvelésben a PNL kifejti, hogy június 20-án a szenátus - döntő fórumként - lényegi módosításokkal fogadta el a tervezetet a képviselőházban elfogadott változathoz képest, ami sérti a kétkamarás parlament alapelveit, ugyanakkor nem tisztázza a két intézmény jogállását azt követően, hogy eltörölték a lakosság által fizetett rádió és televízió illetéket.
A PNL szerint a szóban forgó jogszabály alapvető alkotmányos jogokat sért, túlságosan nagy hatáskört biztosít az állami hatóságoknak, ami nincs összhangban az Emberi Jogok Európai Bírósága, valamint a Velencei Bizottság előírásaival.
Az indoklásban az is olvasható, hogy az új törvény teljes mértékben ellehetetlenítette a Radio România Internaţional és a TVR Internaţional csatornák tevékenységét azáltal, hogy megszüntette a külhoni románok számára készítendő műsorok finanszírozását.
A PNL hozzáteszi, az új törvény már nem teszi lehetővé nagy jelentőségű kulturális, művészeti vagy sportesemények közvetítésének finanszírozását, ami sérti a román állampolgárok tájékoztatáshoz való jogát.
Az alkotmánybíróság július 12-én tárgyalja a Nemzeti Liberális Párt alkotmányossági kifogását a Román Rádiótársaság és Román Televízió-társaság működését szabályozó jogszabállyal kapcsolatban. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak