Találkoztak az USR és a Momentum vezetői
2017. július 11. 16:24, utolsó frissítés: 16:44
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Momentum vezetősége Budapesten találkozott, hogy megvitassák politikai vízióikat és lefektessék a jövőbeli pártközi együttműködés kereteit - közölte a Momentum.
Az USR Elek Levente pártelnök által vezetett delegációját hétfő reggel fogadta Fekete-Győr András a párt Rózsa utcai székházában, a párt vezetőségének társaságában.
A találkozó során az USR és a Momentum a jövőbeni európai és régiós közös munka, valamint a további, hasonló elveket osztó pártokkal való együttműködés mellett foglalt állást. Egyetértettek abban, hogy mindkét országban szükséges a nyílt, átlátható és felelősségteljes politikai kultúra alapértékeinek meghonosítása, a szakmaiságon alapuló, tiszta, számonkérhető politizálás, illetve a kormányzatra gyakorolt külső kontroll lehetőségének megerősítésére.
Mind Magyarország, mind Románia sokszínűségéhez és gazdagságához nagymértékben hozzájárulnak az erdélyi magyar, valamint a magyarországi román közösségek, amelyek szerepét mindkét párt egyértelműen értékesnek és fontosnak ismerte el.
A felek kifejezték aggodalmukat a közép-kelet-európai régióban megfigyelhető, fokozódóan aggasztó politikai folyamatok miatt, és határozottan kiálltak az egyéni szabadságjogokat ért támadások, valamint a demokratikus alapjogok leépülésével szemben. Hangsúlyozták a közös fellépés fontosságát a növekvő orosz régiós befolyás, és az országokat jellemző autokratikus tendenciák előretörése ellen.
A tárgyalás fő üzeneteként az USR és a Momentum megerősítette erős elkötelezettségét a demokratikus alapjogok védelmezése, az európai alapértékek képviselete és a régió Európai Uniós jövőjének biztosítása iránt - áll a Momentum közleményében.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak