Medve-ügy: több mint 13 ezer Hargita megyei lakos panaszolta be a környezetvédelmi minisztériumot
2017. szeptember 20. 16:33, utolsó frissítés: 17:09
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerdán nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat. Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban. A panasztevők úgy vélik, hogy a környezetvédelmi minisztérium megsértette az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat azzal, hogy 2016-ban és 2017-ben nem szabályozta a nagytestű ragadozók populációit.
Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók - elsősorban a medvék - napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. A petíció a 2016-os évre és a 2017-es év első félévére vonatkozó adatokat is közöl. Ezek szerint 2016-ban 13 személy, 2017. június végéig pedig kilenc (azóta pedig további öt) személy sérült meg Hargita megyében medvetámadás következtében.
A Hargita megyei önkormányzat szerdai közleménye Borboly Csabát idézte, aki szerint Románia nem tartja be az Európai Unió környezetvédelmi irányelvét, amely a természet és az emberek védelme érdekében megelőzési intézkedéseket szorgalmaz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott megyei elöljáró úgy vélte, hogy az ország nem törődik a megelőzéssel, pedig számos olyan intézkedésre lenne szükség, amelyek csökkenthetnék a vadkárok mértékét.
Európában - Oroszország európai részét leszámítva - körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. Az itthoni medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található. A medvetámadások azóta sokszorozódtak meg, hogy a kormány tavaly a populációszabályozás céljával történő medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.
A környezetvédelmi tárca vezetője szeptember elején 140 veszélyesnek bizonyult medve és 97 veszélyes farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki miniszteri rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők. A székelyföldi illetékesek azt hangsúlyozták, hogy a rendelet csak a pillanatnyi válságkezelésre alkalmas, egy másik jogszabállyal a populációszabályozást kell megoldani. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak