Birkák zavarják az Egyesült Államok deveselui katonai bázisát
2017. november 16. 13:32, utolsó frissítés: 14:50
A deveselui katonai bázis környékén legelő birkák zavarják azokat az amerikai katonákat, akik őrzik az Aegis Ashore irányított lövedékeket elhárító rendszert, ugyanis az állatok az egységet körülvevő kerítéshez érve beindítják a riasztókat.
Deveselu és Stoienesti helyi hatóságai már néhány éve próbálják elköltöztetni a karámot, de az már azelőtt ott volt, mielőtt az amerikaiak elkezdték a munkálatokat, és tulajdonos csak akkor hajlandó elköltöztetni állatait, ha juttatást kap cserébe a román államtól. A birkák karámját 2008-ban építették és most 30 méterre fekszik a katonai bázistól.
A tulajdonos, a helyi hatóságok és védelmi minisztérium között jelenleg is folyik a pereskedés.
Románia 2011-ben döntött úgy, hogy befogadja az amerikaikat, és a bázisépítési munkálatok 2013-ban kezdődtek.
Ugyancsak 2013-ban törvény született, amely kijelölt egy biztonsági zónát a bázis körül, ennek értelmében minden olyan létesítmény, amely a bázis köré épül, engedélyeztetve kell legyen a védelmi minisztérium által.
A karám egyébként Stoienesti község és Deveselu határán található, Olt megyében, és 2014-ben a megyei tanács már felszólította a tulajdonost, hogy távolítsa el.
A védelmi minisztérium a bukaresti katonai fellebbviteli bíróságtól kedvező döntést kapott a karám eltávolításának ügyében, de a karám tulajdonosa fellebbezett a bírói döntés ellen.
Ennek a fellebbezésnek az elbírálása jövő év januárjában történik meg, és ha szerencséje van a tulajdonosnak, akkor kártérítést kaphat a karám lebontásáért.
Áprilisban az Olt megyei tanács úgy határozott, hogy a karámot mindenképpen le kell bontani és a tulajdonost akkor 3000 lejre bírságolták meg.
A karám szomszédságában lévő katonai bázis az egyik legjelentősebb Európában, és az Európán kívülről érkező esetleges katonai támadások elhárítása végett épült. (romania-insider.com)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak