Nyílt levélben kérnek találkozót a miniszterelnöktől 43 civil szervezet képviselői
2017. december 23. 18:36, utolsó frissítés: 18:36
Nyílt levelet intézett Mihai Tudose miniszterelnökhöz az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyv módosításai elleni tüntetéseken aktívan részt vevő 43 civil szervezet. Az aláírók úgy vélik, a párbeszéd az egyetlen módja a demokrácia megerősítésének, ezért kérik a kormányfőtől, hogy fogadja őket egyeztetésre a december 27-e és 30-a közötti napokban.
"Intézményes, higgadt, nyugodt, racionális, az elmúlt év civil és politikai állásfoglalásaira jellemző éleshangúságot nélkülöző beszélgetést szeretnénk. Meglátásunk szerint Románia jövője, a demokratikus értékek, a jogállam, a szabadság és az állampolgárok jóléte elsődleges fontosságú, és a párbeszédet tartjuk az egyetlen megoldásnak a demokrácia megvédésére és megerősítésére" - fogalmaz a levél.
Az aláírók úgy vélik, "hiányos volt a párbeszéd" a törvényhozó szervek és a társadalom között az igazságügyi törvények elfogadásával és a büntető törvénykönyv tervezett módosításaival kapcsolatban.
"Mi több: a törvényhozó szervek és a független állami intézmények, a törvényhozó szervek és az európai intézmények, valamint a törvényhozó szervek és európai uniós, illetve NATO-partnereink közötti dialógus megszakadása veszélybe sodorja a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és országunk hitelét. Fennáll annak a kockázata, hogy igen eltávolodunk a demokratikus értékektől, a szabad világtól, nemzetünk jövőjét veszélyeztetve ezzel" - fogalmaznak a levél aláírói, hozzátéve, hogy készek és hajlandók a párbeszédre, így próbálva hozzájárulni a jogállamiságot és az alapvető jogokat tiszteletben tartó, demokratikus megoldások megtalálásához.
A levelet aláíró szervezetek között található a Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS), a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR), a Romániai Ifújági Tanács, A korrupció öl nevet viselő szervezet és a #Rezist mozgalom képviselői. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak