Magyarellenes falfirkák jelentek meg Csíkszeredában
2018. január 10. 12:20, utolsó frissítés: 12:21
Román nyelvű magyarellenes falfirkák jelentek meg több csíkszeredai épület falán, közölte szerdai számában a Csíki Hírlap.
A narancssárga festékszóróval írt feliratok obszcén kifejezéssel gyalázzák Magyarországot, és Victor Ponta volt román miniszterelnöktől idézik, hogy „Székelyföld nem létezik”.
Fényképek: Székelyhon
A városi távhőszolgáltató igazgatója a társaság résztulajdonában levő épület falára festett feliratok kapcsán elmondta: egyeztetnek a polgármesteri hivatallal, hogy tegyenek-e feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Hozzátette: mást nem tehetnek, mint hogy letakarítják a magyargyalázó falfirkákat a falról.
Amint a Csíki Hírlap is közölte, 2016 decemberében román nemzeti színű, kék-sárga-piros falfirkák jelentek meg a város több épületén. Ezeket az épületek tulajdonosai takarították le.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: eddig senki nem tett panaszt a falfeliratok miatt a rendőrségen, ennek ellenére megvizsgálják az ügyet.
Hozzátette, a sértő szövegek esetében a rendőrség panasz nélkül is eljár, megpróbálja azonosítani és felelősségre vonni az elkövetőket, de szerinte a megkárosított épülettulajdonosoknak is panaszt kell tenniük. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak