Ismét alkotmányossági kifogást emelt az USR az igazságügyi törvények ellen
2018. február 21. 19:08, utolsó frissítés: 19:08
Ismét alkotmányossági kifogást emel a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az igazságügyi törvények ellen, miután befogadhatatlannak minősítette és elutasította szerdán az alkotmánybíróság az USR által az igazságügyi törvényeket módosító jogszabályokkal kapcsolatban benyújtott indítványokat.
Az USR a parlament által elfogadott mindhárom törvényről normakontrollt kért, de mindegyik indítványát elutasította a taláros testület. Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök szerint a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) működéséről szóló törvények ellen emelt óvásokon nem szerepelt kellő számú érvényes aláírás, az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló jogszabállyal kapcsolatos indítványt pedig a törvény által megszabott határidő lejárta után nyújtották be.
Az USR január 22-én emelt alkotmányossági kifogást az igazságügyi törvényeket módosító három jogszabály ellen, amelyek az alakulat szerint "aláássák a romániai bírák és ügyészek függetlenségét". A beadványokat a párt 27 képviselője, továbbá a Népi Mozgalom Párt (PMP) 16 képviselője és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) három képviselője írta alá.
Korábban a PNL és a legfelsőbb bíróság is normakontrollt kért a törvényről. Az USR utánuk nyújtotta be óvását, arra hivatkozva, hogy jogászaik újabb okokat találtak, amelyek miatt megkérdőjelezhető a jogszabályok alkotmányossága. Egyik ilyen kifogásuk az volt, hogy a törvények elfogadásakor sérült a kétkamarás parlament elve, indítványukban ugyanakkor azt is jelezték, hogy a jogszabályok elfogadásával Románia megszegi az Európai Unió alapító szerződéseiben rögzített és az EU-hoz való csatlakozásakor vállalt kötelezettségeit.
Az alkotmánybíróság az elmúlt hetekben döntött a PNL és a legfelsőbb bíróság által benyújtott alkotmányossági kifogásokról is, és részben alkotmányellenesnek minősítette mindhárom igazságügyi törvényt, így azok visszakerülnek a parlamentbe. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak