Kelemen Hunor: Románia szégyene, hogy alkotmányellenes egy kisebbségi iskola létrehozása!
2018. március 19. 15:56, utolsó frissítés: 15:58
Az alkotmánybíróság döntése felháborító. Csalódottak vagyunk, közösségünk is csalódott. Nem demokratikus jogállam az, ahol a parlament sem tudja az Alkotmány biztosította kisebbségi jogokat érvényesíteni – fogalmazott a marosvásárhelyi római katolikus iskola létrehozását megakadályozó alkotmánybírósági döntést követően Kelemen Hunor.
Miközben a román állam modellértékűséggel henceg, alkotmányellenesnek minősítik egy magyar iskola létrehozását Romániában. 2018-ban a román ellenzéki pártok magyarellenességgel próbálják elmaszatolni saját sikertelenségük – mindezt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) olyan aljassággal műveli, hogy a Nagy Románia Párt valamikori vezetői az első padban ülve jegyzetelnének – nyomatékosított a Szövetség elnöke.
Határozott meggyőződése, hogy a PNL és a PMP hibát követett el, amikor a római katolikus iskola létrehozását támadta, hibát követ el akkor, amikor a többség-kisebbség párbeszédének lehetőségét akadályozza 2018-ban.
„Ma ők azok, akik elutasítanak minden jogos követelést, a magyar közösség szempontjából fontos intézkedést. Ultranacionalisták, magyarellenesek és gyermekellenesek: számukra semmi sem szent, a magyar iskolák sorsa, gyermekeink jövője sem. Csúfot űznek több száz ártatlan gyermek, szülő és tanár jövőjéből” – tette hozzá a szövetségi elnök.
Ennek ellenére nem adjuk fel. A következő lépésekről a szülők képviselőivel és a római katolikus egyházzal egyeztetünk – összegzett Kelemen Hunor. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak