Sztrájkolni fognak a Sanitas szakszervezet tagjai, amennyiben nem sikerül kiegyezniük a minisztériummal
2018. március 29. 14:38, utolsó frissítés: 14:38
A Sanitas szakszervezeti szövetség többszáz tagja tiltakozik csütörtökön a munkaügyi minisztérium épülete előtt. A tüntetők elégedetlenek az egészségügyi rendszerben dolgozók bérezésével és a jelenlegi munkakörülményekkel.
„Nem lehet, hogy a vezető kevesebbet kapjon, mint beosztottjai (...). Mi nem sétálunk el az utcáról egy nagy tüntetésről, vagy nem mondunk le a sztrájkról, mert azt mondják ezt nem csinálhatjuk, de ez részünkről nem lehetséges. Akik ezt a törvényt hozták, módosíthatnak rajta, biztos vagyok benne, hogy ezt tudják és az emberek egyre mérgesebbek” - mondta Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke.
A szakszervezeti bizalmi elmondta, hogy amennyiben nem hallgatják meg kéréseiket, sztrájkot robbantanak ki, ugyanakkor hangsúlyozta, nem tudják a minisztérium mi alapján fogja alkalmazni a pótlékokat.
„Úgy tűnik a 10-es mellékleten módosítottak néhány dolgot, ami a gondok egy részét megoldaná, most úgy tűnik erről is lemondtak és nem tudjuk hogyan fogják kiosztani a pótlékokat kollégáink számára.
Totális káosz lesz a vége, mert ha nem tudod hogyan alkalmazod, akkor lesznek olyan kategóriák, akik számára igazságtalanságot szül, és majd értük is utcára kell vonulnunkw0148 - magyarázta a Sanitas elnöke. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak