Cioloș elindította új pártjának bejegyzését
2018. március 31. 09:44, utolsó frissítés: 09:44
Dacian Cioloş volt miniszterelnök benyújtotta pénteken a törvényszékre az új pártja bejegyzésére vonatkozó kérelmet.
A Románia 100 platformból kiváló új alakulat neve Románia Együtt Mozgalom lesz. Az exkormányfő a Facebook közösségi oldalon élőben közvetített pénteki eseményen hangsúlyozta: azzal, hogy benyújtották a kérelmet, megtették az első lépést a párt bejegyzése felé, formálisan azonban az új alakulat csak a törvényszéki folyamat lezárulása után fog létezni.
Cioloş felsorolta azokat az értékeket, amelyeket magáénak vall pártja: "őszinteség, hozzáértés, jóérzés, átláthatóság, az abban való hit, hogy minden ember fontos, hogy egy ilyen projektet az emberek, az általuk vallott értékek köré kell építeni".
A volt miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, a párt a Románia 100 platformból válik ugyan ki, utóbbi azonban folytatja tevékenységét.
A pénteki eseményen Cioloş mellett jelen volt az egykori szakértői kormány két minisztere, Vlad Voiculescu és Dragoş Pâslaru, illetve Liviu Iolu volt kormányszóvivő is.
Az új párt logója a RO+. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak