A romániai magyar közösség sérelmeiről tájékoztatta az Európai Bizottság illetékes testületét az RMDSZ
2018. április 17. 11:49, utolsó frissítés: 11:52
Kettős mércét alkalmaz Románia a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, szimbólumaik használata kapcsán – többek között erről tájékoztatta az Európai Bizottság emberi jogokat vizsgáló testületét (ECRI) az RMDSZ tegnap.
Az ECRI ötödik terepszemléjét tartotta Romániában – legutóbbi országjelentését 2013-ban tette közzé.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla a találkozót követően elmondta, az ECRI munkatársai tisztában vannak a magyar kisebbséget érintő problémákkal, értesültek Mihai Tudose volt miniszterelnök kijelentéseiről, a médiában időnként megjelenő gyűlöletbeszédről, illetve a sporteseményeken tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokról is.
Szintén széleskörű ismereteik vannak az RMDSZ által benyújtott, de elakasztott törvénytervezetekről, ami a 20%-os nyelvhasználati küszöb csökkentésére, vagy március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítására irányultak.
„A rasszizmus és intolerancia visszaszorításáért dolgozó testület tagjainak beszámoltunk az RMDSZ és a FUEN sikeres Európai Polgári Kezdeményezéséről, a Minority Safepackről, elmondtuk, hogy úgy véljük, nemcsak óriási siker az 1 millió 200 ezer aláírás, hanem azt is mutatja, hogy a kisebbségi kérdések rendezése égető probléma, amire európai szinten kell megoldást találni.
Azt reméljük, hogy a Brüsszelben meghozott, a nemzeti kisebbségek jogainak betartására vonatkozó döntéseket Románia is hajlandó lesz tiszteletben tartani” – fogalmazott az ügyvezető alelnök, hozzátéve, hogy a kettős mérce alkalmazása 2018-ban még súlyosabb, hiszen míg az RMDSZ párbeszédet szorgalmaz, a többségi pártok részéről nincs erre fogadókészség.
„Mi azt kérjük, hogy Románia tartsa be saját törvényeit és ültesse gyakorlatba azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket évek óta ratifikált” – hangsúlyozta. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak