Évente kétezer nő halálát okozza Romániában a méhnyakrák
2018. május 16. 18:37, utolsó frissítés: 18:37
Évente kétezer nő halálát okozza Romániában a méhnyakrák - nyilatkozta szerdán a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila az AGERPRES hírügynökségnek.
A humán papillómavírus (HPV) okozta fertőzések megelőzéséről szóló nemzetközi konferencián a mikrobiológus kijelentette, évente kétezer nő hal meg Romániában méhnyakrák miatt, és a betegséget az esetek száz százalékában a humán papillómavírus okozza.
A szakember szerint létezik egy hatásos vakcina a méhnyakrák ellen, és azokban az országokban, amelyekben tíz éve alkalmazzák, jelentősen csökkent az ilyen megbetegedések száma. Rafila Ausztráliát és Dániát említette példaként.
A 2008-ban Romániában is elindított, HPV elleni oltási kampány kudarca a mikrobiológus szerint annak tudható be, hogy nem készítették elő kellőképpen, nem tájékoztatták megfelelően sem az illetékes szakembereket, sem a lakosságot. 'Arra kell koncentrálnunk, hogy tudjunk választ adni a lakosság minden kérdésére, fel kell készítenünk a családorvosokat, akiknek más szakemberekkel együtt olyan csapatokat kell alkotniuk, amelyek az oltással kapcsolatos minden kérdésre választ tudnak adni' - fogalmazott a szakember.
Világszerte több tíz millió kislányt oltottak be a vakcinával, amely az egyik legbiztonságosabb oltóanyag, és kiváló védelmet nyújt a humán papillómavírussal való megfertőződés ellen - hangoztatta Alexandru Rafila. Az ideális kor az oltás beadására 9-10 év, de akkor is hatásos, ha 14 éves korukig megkapják a lányok - tette hozzá.
(agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak