Az alkotmánybíróság elutasította az RMDSZ óvását a közhasznú kisajátításokkal kapcsolatban
2018. július 18. 17:58, utolsó frissítés: 17:58
Befogadhatatlannak minősítette és elutasította szerdán az alkotmánybíróság az RMDSZ és az USR óvását a közhasznú kisajátításokkal foglalkozó 2010/255-ös törvény kapcsán, írja az Agerpres hírügynökség.
Az alkotmánybírók egyöntetű szavazattal elutasították az óvást benyújtók kifogását a „városmegújítás”, és „regeneráció” kifejezések használatával kapcsolatban.
Az RMDSZ fellebbezése szerint olyan, többféleképpen értelmezhető kifejezések kerültek a jogszabály szövegébe, amelyek „veszélybe sodornák” a magántulajdonhoz való jogot.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője akkor elmondta, hogy aggályosnak tartják a közhasznú kisajátításra vonatkozó törvény módosítását, hiszen olyan kifejezések kerültek a törvény szövegébe, amelyek többféleképpen értelmezhetőek, így a közhaszon érdekében gyakorlatilag bármilyen indokkal elindulhat a kisajátítás folyamata „a június 13-án megszavazott törvénybe bekerült egy olyan passzus, amely kimondja, hogy városmegújításra, regenerációra hivatkozva bármilyen magántulajdont ki lehet sajátítani. A városmegújítás azonban rengeteg mindenről szólhat, ez nincs pontosítva a törvény szövegében, így visszaélésekre kerülhet sor, amelyek a magántulajdonhoz való alapvető jogot alapjaiban rengetnék meg. Úgy értékeljük, hogy amennyiben közhasznú kisajátításra van szükség egy önkormányzaton belül, akkor azt pontos és konkrét cikkelyek mentén kell lebonyolítani”. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak