A szakszervezeti vezető szerint az új nyugdíjtörvény alapján a nők 30%-kal kevesebb nyugdíjat fognak kapni
2018. augusztus 09. 14:04, utolsó frissítés: 14:26
Diszkriminatív az új nyugdíjtörvény tervezete - nyilatkozta csütörtökön Bogdan Hossu. Az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség elnöke azt mondja, hogy a nők, ha az állam nem pótolja jövedelmüket, 30 százalékkal fognak kisebb nyugdíjat kapni, mint a férfiak.
"A konkrét szöveget még nem kaptuk kézhez, de abból, amit hallani lehet, több probléma is látszik. Először is, azáltal, hogy visszaosztanak a járulékfizetési idővel, a nők, akik kevesebb évet fizetnek járulékot, mint a férfiak, kisebb nyugdíjat fognak kapni. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt a kedvezményként feltüntetett eljárást, miszerint azoknak a nőknek, akiknek három vagy annál több gyerekük van, a hozzájárulási időszakukat hat évvel lecsökkentik, akkor az ők nyugdíjuk nagyon alacsony lesz' - mutatott rá Hossu.
Számítása szerint ez oda vezet, hogy a nőknek általában 15 százalékkal, de a többgyerekes anyáknak legalább 30 százalékkal lesz alacsonyabb nyugdíjuk, mint a férfiaknak.
Hossu szerint a törvényben valahol benne kellene hogy legyen, hogy ezeket az éveket valamivel kompenzálják.
„A második negatív megjegyzés, hogy a nyugdíjpont értékét teljesen leválasztják a gazdaságról és a bérekről. Tehát, ha a fizetések viszonylag gyors ütemben nőni fognak, a nyugdíjak értéke nem fog változni” - állítja a szakszervezeti bizalmi.
Hossu emlékeztetett rá, hogy a jelenleg a nyugdíjpont az átlagfizetéssel és az inflációval együtt nő, a javasolt módosítások szerint azonban, ez csak az inflációval fog nőni.
„Ez a leválasztás a nyugdíjak középtávú befagyasztását jelenti” - hangsúlyozta Hossu.
Hozzátette, hogy az aktív lakosságot képviselő nagy szakszervezeti szövetségek képviselőit egyáltalán nem vonták be a nyugdíjtörvény módosításának kidolgozásába.
Mindez a feketemunkát ösztönzi, mert az alkalmazottak nem fogják tudni, hogy milyen nyugdíjuk lesz a jövőben - szögezte le Bogdan Hossu.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak