2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Markó Béla szerint visszalépés a román nyelv oktatásáról szóló rendelet elfogadása

2018. szeptember 13. 12:30, utolsó frissítés: 2018. szeptember 17. 22:30

Teljességgel elfogadhatatlan az a tanügyminisztériumi rendelkezés, amely előírja, hogy román szaktanárok oktassák a román nyelvet a magyar elemi osztályokban: ez szakmaiatlan, ennek a rendeletnek nem szabadott volna megszületni. Sajnos, meg kell mondanom, hogy van szemrehányásom saját kollégáimmal szemben is (...) mert ennek nem szabadott volna megtörténnie – jelentette ki Markó Béla szerdán este az Erdélyi Magyar Televízió “Sajtóprés” című műsorában.


Az RMDSZ volt elnöke Ambrus Attilával, a Brassói Lapok főszerkesztőjével értékelte a román oktatási miniszter, Valentin Popa által augusztus végén kiadott rendelkezését, amely hatalmas káoszt és bizonytalanságot okozott a romániai magyar oktatásban.

Markó Béla az RMDSZ elnökeként, szenátorként és a tanügyért is felelős miniszterelnök-helyettesként aktív részese volt az 1990 utáni tanügyi törvények kidolgozásának. Elmondta, az 1995-ben elfogadott tanügyi törvényben még csak annyit lehetett elérni, hogy a magyar tannyelvű elemi osztályokban speciális tanterv és tankönyvek alapján kell oktatni a román nyelvet. Az 1999-es törvény révén ezt sikerült valamennyivel tovább bővíteni, végül a 2011-es oktatási törvény már a teljes elemi és középiskolai oktatásra kiterjesztette a román nyelv sajátos tanterv és tankönyvek alapján történő oktatásának kötelezőségét. „Ez a törvény nem azt mondja,hogy lehet, nem azt mondja, hogy esetleg, hanem azt, hogy így kell csinálni” – szögezte le. Arra is emlékeztetett: a 2011-es törvény életbelépése után rögtön létrehoztak a tanügyminisztérium keretében egy bizottságot is, amely egy év alatt ki is dolgozta a külön tanterveket, elsőtől tizenkettedik osztályig.

“Tehát a tisztelt miniszter úrnak és az elődeinek az lett volna a dolguk, hogy ezen rendelkezés alapján ne évről évre egy osztállyal és egy tankönnyvel lépjenek előre, hanem hogy gyorsítsák fel ezt a folyamatot. Azzal a pénzzel, amit most a román szaktanárok fizetésére fordítanak, nyugodtan meg lehetne oldani fél év, egy év alatt, hogy első osztálytól tizenkettedikig meglegyenek a speciális tankönyvek, és egy-két éven belül már az érettségin is másképpen történjék a román nyelv és irodalom vizsga a magyar végzősök számára.”

Az RMDSZ volt elnöke szerint az elemi osztályokban továbbra is a tanítóknak, tanítónőknek kell tanítaniuk a román nyelvet, őket erre is felkészítik, tudják, mi a dolguk, míg a román nyelv- és irodalomszakos tanárok nem értenek ahhoz, hogy nem román anyanyelvű kisgyerekeknek hogyan kell tanítani a románt. Őket nem erre készítették fel. Ha ezt bevezetik, nem előrelépés lesz, hanem visszalépés, fejtette ki. „Ez a rendelkezés szakmaiatlan, nem szabadott volna megszületnie, és itt sajnos meg kell mondanom, hogy van szemrehányásom saját kollégáimmal szemben is (...) mert ennek nem szabadott volna megtörténnie. De ha már megtörtént, vissza kell vonni” - szögezte le Markó Béla, aki szerint az eddig kialakított szabályok értelmében kötelező, hogy ameddig az RMDSZ együttműködési viszonyban van a kormánypártokkal, addig ennek a viszonynak kölcsönösnek kell lennie.

“Tehát abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy el akarnak fogadni egy ilyen kormányrendeletet, minden eszközzel meg kell állítani és nem szabad megengedni. Itt nem arról van szó, hogy a miniszter makacs vagy nem makacs, hanem arról, hogy mi együttműködünk a kormánypártokkal, és ennek az együttműködésnek ára van, ára kell legyen” – mondta.

Markó Béla arra emlékeztetett, hogy a román pártokkal folytatott együttműködésnek még a koalíciók esetében is az volt az első számú feltétele, hogy “nélkülünk, rólunk senki semmiféle döntést nem hoznak. A másik feltétel az volt, hogy visszalépést nem fogadunk el a már kivívott jogok tekintetében. Most éppen ez történt: nélkülünk született meg ez a rendelet. Tehát valahol, valami nem működött.

Én nem tudom, hogy mi volt a konyhája ennek a rendeletnek, de ez nem úgy működik, hogy én miniszter vagyok, eszembe jut valami és benyújtom a kormánynak, és azt holnap elfogadják. Ezt észre kellett volna vennie a miniszterelnöknek is, és fel kellett volna tennie a kérdést, hogy ezzel az RMDSZ egyetért-e. Egy ilyen kérdésnek el kellett volna hangoznia a kortmányülésen: egyetértettek az RMDSZ-esek ezzel? Ez azért visszalépés, mert az tényleg kialakult, hogy nélkülünk nem hoznak semmiféle intézkedést (...) Hiszen ezek az etnikai problémák tényleg nagyon súlyos politikai kérdések is” – mutatott rá Markó Béla a Sajtóprésben. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS