Dan Tănasă az épület homlokzatáról is leszedetné a Székely Mikó Kollégium feliratot
2018. október 25. 16:45, utolsó frissítés: 16:45
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének homlokzatáról is el szeretné tüntetni az intézmény nevét jelölő feliratot a magyarellenességéről ismert Dan Tănasă blogger által alapított és vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC).
Amint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, pénteken kezdődik az a per, melynek a homlokzati Székely Mikó Kollégium felirat a tárgya
„Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat. Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő” - mondta Antal Árpád. Hozzátette: a vonatkozó jogszabályok értelmében a műemlék épületek bizonyítható, eredeti állapotát kell visszaállítani. Ez történt a Székely Mikó Kollégium épülete esetében is, ahol az intézmény neve a homlokzat része.
Az iskola bejárata mellől múlt héten szintén az ADEC keresete nyomán kimondott jogerős bírósági ítélet következtében távolították el a „Református Székely Mikó Kollégium” feliratú plakettet. Hozzátette: ez a tábla is vissza fog kerülni a helyére, miután elkészítették a háromnyelvű változatát, mely immár az iskola alapítási évét is tartalmazni fogja.
A tanintézet diákjai az iskola ablakaiba kiragasztott óriás betűkkel írták ki az intézmény nevét magyarul, így tiltakozván az intézmény nevét érintő támadások ellen. Antal Árpád kijelentette: büszke a diákok tiltakozására.
A bukaresti legfelsőbb bíróság csütörtökről november 8-ra halasztotta a jogerős ítélet kihirdetését a Székely Mikó Kollégium épületeinek restitúciós perében. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak