Közzétette a bíróság a Beke-ügy indoklását
2018. november 06. 11:55, utolsó frissítés: 12:04
Nyilvánosságra hozta a bíróság a székely terroristaperként elhíresült ügyben hozott ítéletének bírósági indoklását. Az elítélt Beke István felesége, Beke Ígyártó Csilla a Facebookon is közzétette azt.
Beke István felesége szerint a legfelső bíróság olyan következtetések és feltételezések alapján döntött Beke István és Szőcs Zoltán ügyében, amelyeket a táblabíróság alapfokon hozott döntésekor figyelembe sem vett.
Állítása szerint a bíróság alapfokon megállapította, nem bizonyítható, hogy Beke István robbanószerkezetet akart készíteni és kizárta a védett tanú vallomása alapján készült jegyzőkönyvet, és felmentette a gyanúsítottakat. Másodfokon azonban a Legfelső Ítélőszék elfogadta az ügyészség fellebbezését, holott egyetlen újabb bizonyítékot sem mutattak be, és a védelem minden bizonyítási kérelmét elutasították, ugyanakkor megváltoztatták a jogi besorolást is.
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a székelyföldi terrorperben öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. (Marosvásárhelyi Rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak