2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A bukaresti táblabíróság folytatja a meghallgatásokat a Colectiv-ügyben

2018. november 29. 11:31, utolsó frissítés: 11:31

A bukaresti táblabíróság csütörtökön folytatja a meghallgatásokat a Colectiv-ügyben, amelyben a klub tulajdonosait és Cristian Popescu-Piedone polgármestert vádolják.


Az előző meghallgatáson a bíróság két olyan személyt hallgatott meg, akik túlélték a Colectiv klubban történt tűzesetet.

Az egyik túlélő, Bokor Andrea, a bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy a pár perccel a tűz kirobbanása előtt jött ki abból a teremből, ahol a Goodbye Gravity koncertezett. Elmondása szerint a terem zsúfolásig tele volt és nem látott sem tűzoltókészülékeket sem vészkijáratokat.

Ana Maria Adam, egy másik túlélő, akinek sikerült a tűzesetből azonnal kimenekülnie, úgy nyilatkozott, hogy a tűz kitörésekor voltak olyan emberek, akik nagyon nyugodtan viselkedtek arra várva, hogy majd valaki eloltja a tüzet. Visszaemlékezése szerint miután kimenekült a helyiségből szemtanúja volt annak, amint egy lánccal lezárt ajtót kívülről felfeszítenek, de nem tudtak bejutni, mert befalazták a bejáratot.

A Colectiv-ügyben bíróság elé állították a klub tulajdonosait: Alin George Anastasescut, Paul Ganceát és Costin Mincut; Daniel Niţăt, Golden Ideas Fireworks Artist nevű pirotechnikai cég tulajdonosát, ahogyan Cristian Niţă tulajdonost és Viorel Zaharia technikust, illetve jogi személyekként a Colectiv Club Kft.-t és a Golden Ideas Fireworks Artist Kft.-t.

Hasonló módon bíróság elé állították a 4. kerület polgármesterét, Cristian Popescu-Piedonet, a polgármesteri hivatal három alkalmazottját: Aurel Iofciut, a kereskedelmi engedélyeztetési hivatal vezetőjét, Larisa Luminiţa Ganea, tanácsost, Ramona Sandra Moţoc referenst, de Antonina Radu és George Petrică Matei tűzoltókat is. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS