Jakubinyi György érsek fogadalmi búcsúnak nyilvánítja a pápalátogatás napját is
2019. január 22. 12:15, utolsó frissítés: 2019. február 01. 17:58
Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke - közölte a Romkat.ro portál.
Az érsek körlevélben közölte, hogy a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Emlékeztetett rá, hogy a pápalátogatás utáni szombaton, június 8-án tartják Csíksomlyón a szokásos pünkösdszombati fogadalmi búcsút.
Körlevelében Jakubinyi György kitért arra, hogy a romániai látogatás programja és ezen belül a csíksomlyói hegynyeregben tartandó pápai mise csak akkor lesz biztos, amikor ezt a Szentszék sajtóirodája teszi közzé.
Az előkészületek négy hónapjára az érsek előírta, hogy az erdélyi templomokban a vasárnapi szentmiséken a pápalátogatás lelki gyümölcseiért is mondjanak imádságot, az egyházközségekben pedig tartsanak előadásokat Ferenc pápával, a tervezett romániai látogatással kapcsolatban. (mti)
Cikkünket frissítjük!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak