Engedélyezték, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban
2019. január 23. 11:48, utolsó frissítés: 11:50
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban - közölte szerdai számában a Ziarul de Bacau helyi napilap.
A híradás szerint a Bákó főtere szomszédságában levő Szent Miklós plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján tartanak magyar misét, melynek tartására Felix Mariut forrófalvi és Andrei Varga bogdánfalvi plébánost kérték fel.
Amint Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vallási ügyekért felelős vezetője az MTI-nek elmondta: a Jászvásári Püspökség 1884 óta íródó történetében először lehet majd tartani az egyházmegye területén, annak vezetése által elrendelt rendszeres magyar nyelvű miséket. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak