Az udvarhelyi városháza nem tart attól, hogy a Nyirőről elnevezett könyvtár miatt gondjai legyenek
2019. március 01. 12:22, utolsó frissítés: 13:08
Megkérdeztük a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalt, hogy nem tartanak attól, hogy miután Székelyudvarhely Önkormányzata az MPP és az EMNP közös frakciójának kezdeményezésére a városi könyvtárat Nyirő Józsefről nevezte el, ebből gondjaik származnának a hatóságokkal. A névválasztás kapcsán felmerülő aggályokról mi itt írtunk, de a névválasztást a prefektusi hivatalban működő névadó bizottság is negatívan véleményezte, illetve az Elie Wiesel Holokausztkutató Központ is korábban közleményben tiltakozott ellene.
A polgármesteri hivatal válaszában hangsúlyozta, hogy elsősorban az íróról szeretnének megemlékezni, akinek “irodalmi tevékenységét kell nézni”, amely a hivatal szerint “Székelyudvarhelynek, Székelyföldnek, a magyar nemzetnek fontos”, hiszen az író “a székely nép krónikása volt, ő volt a székely apostol”, emellett pedig “az erdélyi természet és történelem, az erdélyi ember és lélek krónikása akart lenni.”
A székelyudvarhelyi városháza szerint Nyirő József politikai szerepéről sok “mende-monda” kering, de a román ügyészség hivatalos határozatban mondta ki, hogy semmilyen, az íróra terhelő adat nem létezik. A dokumentum szerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában”.
A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Nyirő Józsefről nevezte el a város könyvtárát. Az Orbán Árpád alpolgármester által beterjesztett határozattervezetet 16 képviselő támogatta szavazatával, ketten tartózkodtak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak