Elmondta Porcsalmi Bálint, hogy mennyibe került a kolozsvári kongresszus
2019. március 01. 17:21, utolsó frissítés: 17:21
Összesen 147 ezer euróba került az RMDSZ 14., az elmúlt hétvégén Kolozsváron megrendezett kongresszusa - mondta el Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke portálunknak, miután tájékoztatta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) tagjait is a költségekről. Porcsalmi elmondása szerint a legutóbbi, zilahi kongresszus 78 ezer euróba került, míg a négy évvel ezelőtti, szintén Kolozsváron megrendezett kongresszus költségei 100 ezer euróra rúgtak.
Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a költségek megítélésekor figyelembe kell venni azt is, hogy az idei kongresszus a korábbiakkal ellentétben kétnapos volt és az eddigi legnagyobb részvétellel kellett számolniuk. Így a korábbi kolozsvári kongresszuson 100 eurót költöttek egy személyre, míg Zilahon személyekre lebontva 78 euróba kerültek a költségek. A mostani kongresszuson 108 eurót költöttek személyenként.
A kolozsvári BT Aréna bérlése 13.500 euróba került, míg a szállásra és az étkeztetésre 46.500 eurót költöttek. A Porcsalmi által “kommunikációs költségeknek” nevezett kiadások, amelyek a hang- és látványelemeket (grafika, kiadványok) és minden egyéb látható dolgot magukba foglalnak, 73 ezer euróra rúgtak. Részletekbe menően a fényekre, a hangosításra és a fordítás technikai feltételeire 14 ezer eurót költöttek. 30 ezer euróba került a nyomtatás a roll up-októl a kiadványokig, míg a LED-felületek négyzetmétere napi 50 euróba került. Ezeket egyébként több cégtől tudták csak beszerezni. A biztonsági szolgálatra, a gardróbot üzemeltető személyzetre és a fordítók bérére összesen 13 ezer eurót költöttek.
Porcsalmi Bálint szerint “jól és okosan gazdálkodtak”, ezért nem haladták meg a kiszabott költségvetést. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak