2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A közbeszerzési törvény módosítása volt napirenden az alsóház szakbizottságaiban

2019. március 19. 18:32, utolsó frissítés: 18:32

A képviselőház ipari és jogi bizottságának keddi, együttes ülésén Răzvan Cuc szállításügyi miniszter javaslatokat tett a közbeszerzési törvény módosítására. Módosító javaslatai között volt az is, hogy azok a cégek, amelyek nem vettek részt a különböző liciteken, ne nyújthassanak be fellebbezéseket, rámutatva, ezzel elindíthanák és meggyorsíthatnák a nagy infrastruktúrális munkálatokat.


A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR) nagyon sok problémája volt már az infrastruktúra beruházásokra kiírt projektekhez benyújtott fellebbezések miatt, mutatott rá Cuc, emiatt módosító javaslatokat nyújtott be a közbeszerzési törvényhez.

'A javaslatok értelmében (...) elsősorban nem fellebbezhetnek azok, akik nem vesznek részt a liciteken. Ez ugyanis hajmeresztő. Azt megértem, hogy azok, akik részt vesznek a liciten, fellebbeznek, de azok, akik nem vettek részt, semmi mást nem tesznek, csak késleltetik a projekteket' - fejtette ki a miniszter a szakbizottságok ülésén.

Szerinte a versenytárgyalás eredményének kihirdetését követő 30 napos fellebbezési határidő lejárta után alá kell írni a szerződést.

'Természetesen, minden fellebbező a bírósághoz is fordulhat, de mi aláírjuk a szerződést, hogy elkezdhessük a munkálatokat az infrastruktúra-projekteken' - szögezte le Răzvan Cuc.

Egy másik módosító javaslat értelmében a kártérítés összegét ezentúl nem a beruházás értékéből fogják kiszámítani, ahogyan eddig, hanem a profit értékéből, amelyet a munkálatokra jelentkező cég bejelent. Azok a cégek kaphatnak kártérítést, amelyek fellebbezés nyomán bírósági úton jogorvoslatot nyernek, de arra is meglesz a lehetőségük, hogy beszálljanak a munkálatokba, magyarázta a miniszter.

A szakbizottsági ülés után Răzvan Cuc biztosított afelől, a módosító javaslatokkal nem akarják megvonni a cégektől a civil szervezetektől azt a jogot, hogy óvásoka nyújtsanak be, csupán fel szeretnék gyorsítani a nagy infrastrúra-projekteket.

'Bárki fellebbezhet a bíróságon, mi azonban aláírjuk a szerződéseket, hogy el lehessen kezdeni a munkálatokat' - szögezte le Cuc.

(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS