A FUEN elítéli a korondi magyar felirat miatt kirótt példátlan nagyságú bírságot
2019. április 11. 13:16, utolsó frissítés: 13:16
A FUEN határozottan elítéli a romániai és európai jogszabályok végrehajtásának bármilyen korlátozását, valamint a kisebbségi közösségek megfélemlítésére irányuló kísérleteket – közölte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója. Az európai kisebbségek ernyőszervezete angol nyelven közzétett állásfoglalásában ismerteti a Korondon történteket, ahol a marosvásárhelyi táblabíróság közel 100 000 eurós bírságot rótt ki a Községháza felirat miatt.
A FUEN közleményében rámutat: a korondi önkormányzat és Katona Mihály polgármester nem követett el törvénysértést, a magyar feliratok ilyen típusú használatát egyetlen romániai törvény, európai vagy nemzetközi megállapodás sem tiltja.
“Romániában ki nem mondott, de következetesen követett érdek megfélemlíteni és ellehetetleníteni a magyarság identitásának kifejezését. Ez ellen határozottan tiltakozunk” – nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.
A közlemény emlékeztet: a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés célja, hogy uniós védelmet biztosítson az európai nemzeti közösségeknek. Az európai kisebbségvédelmi kerettörvény elfogadása garantálná, hogy az európai kisebbségek akadálytalanul használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megelőzné a mostanihoz hasonló visszaéléseket. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak