Törvénymódosító javaslatot nyújt be az MPP, hogy a magyar diákok is annyi tárgyból érettségizzenek, mint a románok
2019. május 02. 20:25, utolsó frissítés: 2019. május 03. 08:26
Az oktatási törvényhez, illetve a 137/2000-es kormányrendelethez terjeszt módosító javaslatot a parlament elé a Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be csütörtökön, Gyergyószentmiklóson tartott sajtótájékoztatón Mezei János pártelnök, aki a Kulcsár-Terza József parlamenti képviselővel és Salamon Zoltán ügyvezető elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót.
Kulcsár-Terza József, Mezei János, Salamon ZoltánA szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint tanügyi törvénybe a Magyar Polgári Párt azzal a céllal javasol módosításokat, hogy megszűnjön az a megkülönböztetés, amely a kisebbségi oktatásban részesülő diákokat éri a kötelező iskolai vizsgák során. Ők ugyanis egy tantárggyal többől kell vizsgázzanak, mint román oktatásban részesülő diáktársaik. A politikusok kifejtették, a Magyar Polgári Párt csatlakozott a Székely Figyelő Alapítvány által az érettségi diszkriminatív volta miatt tavaly indított kezdeményezéshez, kérve a diszkriminációt elszenvedő érettségizőktől, hogy tegyenek panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az elküldött panaszok kapcsán több esetben már a konkrét eljárást is elindított a a strasbourgi bíróság. Ennek várható következménye, hogy megállapítják a diszkrimináció tényét. A Magyar Polgári Párt kezdeményezi, hogy a parlament már azt megelőzően módosítsa az oktatási törvényt oly módon, hogy abból kerüljenek ki a diszkriminatív előírások – hangzott el.
A módosító javaslat előírja: a 6. osztály végén megszervezett felmérők esetében, illetve a 8. osztály végén tartott képességvizsgán minden tanuló egységesen az anyanyelvéből vizsgázik. Leszögezi továbbá, hogy az érettségi esetében mindenki ugyanannyi és ugyanolyan jellegű vizsgát tesz.
Egy másik módosító javaslat célja a szórványban élők oktatásának segítése. Az előírás szerint azokban a helységekben, ahol létezik kisebbségi nyelvű oktatás vegyes iskolákban vagy óvodákban, ott hozzanak létre önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményeket a kisebbségi közösségek számára. „A diszkrimináció tilalmából következik, hogyha egy székelyföldi településen önálló iskola jár a román gyermekeknek, akkor ugyanez a jog illeti meg a szórványban élő magyarok gyermekeit is” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Mezei János hangsúlyozta, a módosításokkal nem az a cél, hogy a kisebbségi oktatásban részesülők ne tanulják meg az állam nyelvét. Hogy ez ne következhessen be, a későbbiekben olyan ponttal is tervezik kiegészíteni a tanügyi törvényt, amely leszögezi, hogy a középiskolai évek során minden kisebbségi oktatásban részesülő diák számára kötelező legyen megszerezni bár a középfokú képesítést román nyelvből. Kérelmezni fogják ugyanakkor, hogy a román középiskolás diákok számára kötelező legyen Erdélyben az alapfokú magyar nyelvvizsga.
A jelzett kormányrendelet módosítása a diszkriminációs ügyek esetében hivatott felgyorsítani a eljárási folyamatokat. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszok esetében a döntési határidő javasolt 90 nap. Ehelyett a tervezetben azt írják elő, hogy legtöbb 90 nap alatt köteles legyen eljárni az intézmény. Egy további módosítás pontosítja azt, hogy a diszkriminációellenes tanács határozatait a Bukaresti Táblabíróságon lehet csak megtámadni. A harmadik módosítás rögzíti, hogy a táblabíróság által hozott döntés végleges és jogerős.
„Jelenleg akár 5-6 évbe is beletelhet, míg egy panasz ügyében jogerős döntés születik. Ez nyilvánvalóan rossz dolog, mert egyrészt nem kellően elrettentő az, ha a jogsértéseket elkövetők tudják, hogy egyhamar nem kell számítsanak semmiféle megtorlásra, másrészt pedig ez alatt az idő alatt háborítatlanul tudják folytatni a jogsértő tevékenységüket” – mutatott rá Mezei János. (mpp közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak