Kevesebb orvos megy külföldre az egészségügyi miniszter szerint
2019. május 23. 18:56, utolsó frissítés: 19:20
Az év elejétől mostanig 411 megfelelőségi tanúsítványt állítottunk ki azoknak az orvosoknak, akik külföldön szeretnének dolgozni, jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter csütörtökön.
A miniszter rámutatott, 2010-ben 7.829 ilyen tanúsítványt állítottak ki az orvosoknak, 2011-ben 5.674-et, 2017-ben 2.794-et, 2018-ban pedig 2.312-öt.
"Az idei évben 411 tanúsítványt adtunk ki eddig. (...) Megemlíteném azonban, hogy nem minden orvos megy is el külföldre, aki kiváltja a tanúsítványt, azonban ez az egyetlen adat, amire alapozhatunk a helyzet felmérésekor. Úgy gondolom, hogy év végéig nem fogjuk meghaladni az 1.300 dokumentumot, tekintve, hogy nőttek a bérek, és az idén az egészségügyi intézmények felszereltségén is javítunk" - fejtette ki a miniszter az egészségügyben dolgozókkal való találkozóján, akik között külföldről hazatért orvosok és asszisztensek is voltak.
Rámutatott, azt szeretné, ha minél több orvos visszatérne az országba, ugyanakkor minél kevesebb menne el.
Pintea szerint a béremelést követően, bizonyos előzetes felmérések és becslések alapján megközelítőleg 150 orvos tért vissza már az országba.
AGERPRES
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak