Vass Levente: a lemondások érveit elfogadtuk
2019. június 14. 17:16, utolsó frissítés: 17:20
Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Furó Judit városi tanácsban betöltött tanácsosi tisztségéről való lemondásával, illetve Tamási Zsolt elutasító válaszára reagálva, elmondta Kali István ügyvezető elnök és személye társaságában folytatott beszélgetés során megértették és elfogadták Furó lemondásának érveit. Mint fogalmazott, konstruktív beszélgetésre került sor, amely során aláírták az egészségügyi és személyes okokra hivatkozó lemondásról szóló papírokat. A listán következő Tamási Zsolttal is személyes megbeszélést folytattak, és az ő érveit is elfogadták, amelyek Vass Levente szerint érthetőek, korrektek és dicsérendőek voltak. Mint mondta, nagyon sok helyen megegyezett az ő véleményével.
Vass Levente Forrás: Facebook A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke azt is elmondta, a listán Tamási után következő személy Boros Gyula volt, akit barátjának nevezett és aki elfogadta a szövetség felkérését. Vass megjegyezte, hogy Borosnak, annak ellenére, hogy kisvállalkozói közegből jön, van politikai tapasztalata, hiszen tagja az SZKT-nak. Vass szerint Boros Gyula első naptól kezdve azt mondta, ha rákerül a sor, akkor vállalni fogja a városi tanácsosi tisztséget. Vass Levente Borost méltatva, annak motiváltságát emelte ki.
“Nem tartom magam politikusnak, hanem egy olyan személynek, aki szeretne tenni a magyar közösségért, azért a közösségért, amelyből származik” - mondta el Boros Gyula bemutatkozó beszédében. Felszólalásában rezignáltan emlékezett vissza azokra az időkre, amikor Marosvásárhely még zárt várost volt, ám “sokan másoknak, akiket behoztak ” be lehetett települni. Elmondta, a helyi tanácsosságra úgy tekint, mint eddigi munkájának megkoronázására.
Éppen a sajtótájékoztatóval párhuzamosan jelentette be Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, hogy minden az RMDSZ-ben betöltött tisztségéről lemond. (hírszerk.)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak