A nép ügyvédje szerint diszkriminatív a kisebbségi diákokkal szemben az egyetemi felvételi szabályozása
2019. július 20. 13:43, utolsó frissítés: 13:43
A nép ügyvédje hivatalosan is kérte az oktatási minisztériumot, hogy változtassa meg az egyetemi felvételikre vonatkozó szabályozást, mert az diszkriminálja a nemzeti kisebbségeket.
Renate Weber konkrétan annak a 2016-ban elfogadott metodológiának a megváltoztatását kéri, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemi alapképzésre, mesterképzésre, illetve doktori képzésre jelentkező diákokat a román nyelv ismeretéből is vizsgáztassák akkor, ha azok nem román nyelvű képzésben vettek részt a középiskolában.
A nép ügyvédje az Ecaterina Andronescu tanügyminiszternek megküldött felhívásban arra is kitér, hogy minden középiskolát végzett diák részt vesz a román nyelvi kompetenciáikat felmérő vizsgán, az érettségi után pedig a diákok a nyelvi kompetenciáikat igazoló oklevelet is kapnak. A nép ügyvédje szerint innen ered a kisebbségeket érintő diszkrimináció is, hiszen bár a nem román tannyelvú középiskolákban tanuló diákok is részt vesznek a vizsgán, őket az egyetemi felvételi során sok esetben mégis egy további vizsgának teszik ki.
A nép ügyvédje július 10-én hivatalból indított vizsgálatot az ügyben. (edupedu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak