Teodorovici mégsem akar államelnök lenni
2019. július 22. 10:39, utolsó frissítés: 10:39
Mégsem kívánja jelöltetni magát az államfőválasztáson Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökétől az Antena 3 televízió egyik vasárnap esti műsorában kérdezték meg, hogy továbbra is szeretne-e az alakulat elnökjelöltje lenni. "Nem" - válaszolt Teodorovici.
A pénzügyminiszter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a párt országos végrehajtó bizottságának keddi ülésén "lezárul a vita" a PSD államfőjelöltje kapcsán.
Múlt héten a párthoz közeli források arról tájékoztatták az Agerpres hírügynökséget, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetősége keddi ülésén fog dönteni arról, kit javasol a párt államfőjelöltjének. A jelölést a PSD augusztus 3-ára összehívott kongresszusának is jóvá kell majd hagynia. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak