Egy hétig sem bírta hivatalában az új belügyminiszter
2019. július 30. 13:04, utolsó frissítés: 13:04
Hat nap hivatalban töltött idő után lemondott tisztségéről Nicolae Moga belügyminiszter. A miniszter fél órával azelőtt jelentette be a lemondását, hogy kedden meg kellett volna jelennie a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vizsgálóbizottsága előtt, ahol a caracali gyilkosságok ügye is a napirendi pontok között van.
Románia modernkori történetében most fordult először elő, hogy a román rendőrség és a belügyminisztérium is vezető nélkül maradt. Moga szombat este jelentette be, hogy a miniszterelnök felszólítására menesztette tisztségéből Ioan Budát, a román rendőrség parancsnokát.
Az egykori belügyminiszter a beiktatását követően azt nyilatkozta, hogy ő nem is szeretett volna belügyminiszter lenni, de ha már elvállata, akkor komolyan veszi majd a munkáját. (g4media.ro)
Nyitókép: Stirile ProTV
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak