Dăncilă szeptember elsején bemutatja a kormányprogram kiigazításának tervezetét
2019. augusztus 13. 09:30, utolsó frissítés: 09:30
Jelenleg a kormányprogram kiigazítása jelenti a prioritást, jelentette ki a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó tanácsának ülése után Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Dăncilă azt mondta, szeptember elsején bemutatja a kormányprogram kiigazításának tervezetét, miután tárgyaltak erről a koalíciós partnerekkel. A másik prioritás az államelnök-választások megnyerése, tette hozzá.
A PSD elnöke leszögezte: mivel a kormányprogramot megszavazta a parlament, ezért nem változtathatják meg azt, csak bizonyos átalakításokat eszközölnek rajta.
Azt is kifejtette, minden minisztérium tevékenységét egyenként fogják kiértékelni, és ez a folyamat már el is kezdődött. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak