Százezer dollárnál is többet költött el Dragnea és Tăriceanu amerikai lobbira
2019. augusztus 21. 10:44, utolsó frissítés: 10:44
Az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján közzétett adatok szerint Liviu Dragnea, a PSD egykori elnöke és Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke rengeteg pénzt költött amerikai lobbira, ami alatt azt kell érteni, hogy fizettek azért, hogy az amerikai alelnökkel pózolhassak és interjút akartak adni a CNN csatornának.
Madison & Company LLC nevű lobbista cégnek 100 ezer dollárt fizetett ki a PSD, hogy megszervezzenek egy találkozót Livu Dragnea és Mike Penece amerikai alelnök között, illetve Paul Ryannel, az USA képviselőházának elnökével is találkozni szeretett volna Dragnea. A szerződés a két találkozó mellett tartalmazott egy CNN interjút is. A szerződést tavaly októberben kötötték, de mivel Dragneat börtönbe zárták, az abban foglaltak soha nem valósultak meg.

Dragneaának egyébként nem ez lett volna az első ilyen jellegű találkozója. 2017-ben Elliott Broidynak, Donald Trump lobbistájának a közreműködésével sikerült elérnie, hogy Sorin Grindeanu egykori miniszterelnök társaságában részt vegyen Trump elnöki beiktatásának vacsoráján.
A honlapon közzétett adatok szerint Călin Popescu-Tăriceanu egy 170 ezer eurós szerződést kötött a fent említett lobbista céggel, politikai konzultációkért cserébe. A szerződés megkötése után Tăriceanunak sikerült az, ami Dragneának nem: készíthetett egy közös fotót az amerikai alelnökkel.

(digi24.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak