Vincze Loránt: az Európai Bizottság új elnöke nyitott a kisebbségi témák iránt
2019. augusztus 29. 15:12, utolsó frissítés: 17:37
Mi, magyarok mindenképpen nyertünk azáltal, hogy európaivá sikerült tenni a kisebbségvédelem ügyét – mondta Vincze Loránt szerda délután Marosvásárhelyen. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke a kisebbségvédelem európai lehetőségeiről szól beszélgetésen vett részt a Vásárhelyi Forgatagon Biró Zsolt parlamenti képviselővel, Pataki István, a Krónika főmunkatársának moderálásával.
Vince emlékeztetett rá, hogy a kisebbségvédelem nemzetpolitikai kérdés, a magyar külpolitika évtizedek óta próbálta érvényesíteni a magyar közösségek védelmét nemzetközi fórumokon, de a Minority SafePack sikerére egyaránt büszkék a magyarok és a többi az európai kisebbség, és ez teheti végül eredményessé.
Vincze Loránt az EB új elnökéről elmondta: „Ursula von der Leyent nyitott személynek ismertem meg, olyan politikusnak, aki nyitott a kisebbségi téma iránt, miközben nem ismeri azt – ő egy többségi politikus, akinek mostanig semmilyen kapcsolata nem volt kisebbségekkel. Nekünk van esélyünk, hogy bevezessük ebbe a témába, és ha ez egy jó bevezetés, ha jó érvekkel vértezzük fel, akkor a támogatónk lehet.”
Beszámolt róla, hogy az aláírások decemberi leadásáig a FUEN számos európai fővárosban szervez találkozókat kormányzati és parlamenti vezetőkkel, hogy a támogatásukat megnyerje, hiszen elsősorban a tagállamokon múlik a kezdeményezés sikere.
A román-magyar államközi kapcsolatra vonatkozó kérdésre Vincze Loránt elmondta: a magyar fél szándéka a kapcsolatok erősítésére egyértelmű, ehhez azonban Bukarestben stabil kormányzásra van szükség, hiszen, míg Budapesten több évre előre látható a kormányzati kurzus, ma nem lehet tudni, hogy jövő héten Bukarestben kit lehet felhívni telefonon. Hozzátette ugyanakkor, hogy a sikeres Bukarest-Budapest kapcsolat Kolozsváron át vezet. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak