A bíróság szerint Băsescu együttműködött a Szekuritátéval
2019. szeptember 20. 15:34, utolsó frissítés: 15:38
A bukaresti fellebbviteli bíróság pénteki döntésének értelmében Traian Băsescu volt államelnök annak idején együttműködött a Szekuritátéval, amelynek jelentéseket írt. A volt államfő korábban határozottan tagadta, hogy valaha is összejátszott volna az egykori titkosszolgálattal. A döntés nem jogerős és megfellebbezhető.
Băsescut azzal vádolták, hogy 1975-ben jelentéseket írt két egyetemi évfolyamtársáról. A volt államfő a vádakat teljesen megalapozatlannak tartotta, és azt állította, hogy azok csak egy ellene irányuló „lejáratási kampánynak” részei.
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) május 29-én iktatta a bukaresti fellebbviteli bíróságon arra irányuló kérelmét, hogy a törvényszék állapítsa meg Băsescuról, hogy a volt államfő együttműködött-e a Securitatéval. A Szabad Európa Rádió (SZER) információi szerint a CNSAS úgynevezett megállapítási jegyzéket is elfogadott, amely tartalmazza a Băsescuról különböző dossziékban talált iratokat, a kézzel írt, valamint a tartótiszt által a “forrással” folytatott beszélgetés nyomán lejegyzett tájékoztató jegyzékek másolatát, a dosszié történetét, illetve különböző intézmények közötti levelezéseket. Az üggyel korábban ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen. (mediafax)
Nyitókép: EuroCom
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak