Már biztos, hogy sem Trócsányi, sem Plumb nem lesz európai biztos
2019. szeptember 30. 16:06, utolsó frissítés: 16:07
Véglegesen elutasította az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága (JURI) Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre.
A hétfői ülésen a testület 13 tagja a román jelölt ellen szavazott, heten támogatták.
Elutasította a JURI Bizottság Trócsányi László jelölését is, akinek a szomszédságpolitikai és bővítési biztosi tisztséget szánták. A magyar jelölt ellen 12 EP-képviselő szavazott, kilencen támogatták.
Az EP szabályzata értelmében a Jogi Bizottságnak jogában áll felfüggeszteni a jelöltek szakbizottságbeli meghallgatását, amennyiben vagyonnyilatkozatuk átvizsgálásakor érdekellentétet észlel. A testület csütörtökön indítványozta a román és magyar biztosjelölt kinevezési eljárásának felfüggesztését. Rovana Plumb esetében egy kölcsön miatt állapítottak meg összeférhetetlenséget. Plumb a JURI hétfői ülése előtt levelet küldött a testületnek, amelyben azt írta: összeférhetetlenségi gyanút ébresztő tartozását rendezte.
Rovana Plumbnak a közlekedési portfóliót szánta volna az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, meghallgatására az eredeti tervek szerint október 2-án került volna sor az EP illetékes szakbizottságaiban.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alkotta szövetség európai parlamenti (EP) frakciója azt kérte hétfőn Klaus Johannis államfőtől, hogy hívja konzultációra az EP-mandátummal rendelkező pártokat egy új biztos nevesítésének érdekében. (Politico/Agerpres/hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak