2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Cigarettával és kozmetikumokkal fizettek a prostitúcióra kényszerített, gyermekotthonban élő lányoknak

2019. december 17. 09:43, utolsó frissítés: 10:48

Fogyatékkal élő kiskorúak számára létrehozott gyermekotthonban élő lányokat kényszerített prostitúcióara három nő és egy férfi Temes megyében. Az ügy miatt kedden reggel tartott közös házkutatást a rendőrség és a csendőrség Temesrékáson, ahol letartóztatták a gyanúsítottakat.


Sajtóinformációk szerint az ügy még idén nyáron került a hatóságok látószögébe, amikor egy, a Temesrékáson található intézményben élő lány arról értesítette a hatóságokat, hogy megerőszakolták.

A kihallgatás során a rendőrség úgy vélte, hogy a lány hazudik, viszont később rá kellett jönniük, hogy az áldozatot, és több társát is prostitúcióra kényszerítették.

Úgy tudni, hogy a gyanúsítottakat egy – szintén az intézményben élő – lány segítette, és ő győzte meg társait arról, hogy lépjenek be a „hálózatba”.

Az áldozatok sokszor egy helyi parkban, vagy a mezőn találkoztak az „ügyfeleikkel”, a pénzt pedig soha nem ők kapták, hanem a kedden őrizetbe vett gyanúsítottak, akik inkább cigarettával és kozmetikai szerekkel fizették ki a lányokat.

A gyanúsítottakat a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) temesvári ügyészei hallgatják ki.

----------------------------

Frissítés: Az Agerpres úgy tudja, a gyanúsítottak 2017-ben cserkészték be a lányokat, akiket fenyegetésekkel és erőszakkal több alkalommal arra kényszerítettek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek különböző kliensekkel. (news.ro/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS