Sürgetik a román-magyar határszakasz megyéinek összefogását
2004. július 13. 11:29, utolsó frissítés: 11:33A magyar—román határszakasz érintett négy-négy megyéjének összefogását sürgeti a határ menti kapcsolatok erősítése, az egységes érdekképviselet és a forrásszerzés biztosítása érdekében a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Bihar Megyei Tanács elnöke. A két politikus ezt tegnap sajtótájékoztatón közölte Debrecenben. Juhászné Lévai Katalin és a közelmúltban a Bihar Megyei Tanács elnökévé választott korábbi alelnök, Kiss Sándor szerint a határ menti térségek fejlesztéséhez a jelenleginél lényegesen nagyobb európai uniós forrásokat szerezhetnének abban az esetben, ha a határ menti valamennyi megye interregionális együttműködése megvalósulna. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak