A diszkriminációellenes tanács is vizsgálni fogja a ditrói esetet
2020. február 01. 22:52, utolsó frissítés: 23:39
A szombati gyergyóditrói falugyűlésen a pékséget működtetőt Köllő Csaba vállalkozó levélben közölte, a két Srí Lanka-i vendégmunkást ezen túl kisegítő munkásként foglalkoztatja, munkájukat nem a kenyér előállításában veszi igénybe. Ez a kijelentése a helyszínről tudósító román sajtó figyelmét is felkeltette és nagyon sok felháborodott reakciót váltott ki. A Digi24.ro például "Győzött a rasszizmus" címmel adott hírt erről a fejleményről az ügyben.
Ugyanakkor a Hotnews azt írj, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is hivatalból vizsgálatot indít az ügyben, miután kiderült, hogy a két vendégmunkást áthelyezik. Asztalos Csaba, a tanács elnöke a portálnak azt nyilatkozta, hogy a pékség tulajdonosának kijelentése nyomán, miszerint a helyeik megnyugtatása érdekében eltávolítják a kenyér gyártásából a két ázsiai péket, hétfőn javasolni fogja a testületnek, hogy kezdjék meg az eljárást annak kivizsgálására, hogy történt-e diszkrimináció. (hotnews/hírszerk.)
Nyitókép: MTI/Veres Nándor
DITRÓI PÉKEK
» György Botond: Mi vagyunk az igazi sötétek
» Gyöngyösi Csilla: Ditrói pékek: miért nem kezeljük a traumáinkat?
» Kulcsár Árpád: Dermesztő az erdélyi magyar pártok csöndje a ditrói esetről
» Ditrói segédlelkész: „hibáztam" - Videó
» Mi számított valójában Ditróban? Helyszíni riport - Videó
» A ZF arról írt, hogy mennyire nyereséges a ditrói pékség
további közviták »ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak