Koronavírus: egy máramarosi nő rosszul lett, a szomszédai erre lefogták és ráhívták a rendőrséget
2020. február 24. 17:18, utolsó frissítés: 17:18
Lefogtak a szomszédai egy nőt a Máramaros megyei Sztojkafalván, miután olaszországi útjáról hazatért, majd rosszul lett egy üzletben. A bepánikolt helyiek kihívták a mentőket és a rendőrséget is, azonban kiderült: a nő átesett a kötelező vizsgálaton amikor az országba belépett, és megállapították, hogy nem fertőzött koronavírussal.
Lapértesülések szerint egyébként Palermoból tért haza, mely nem tartozik a vírus miatt karantén alá volt térségek közé. Az egészségügyi minisztérium a hiányos tájékoztatás számlájára írta a pánik kitörését, és kiküldte az ellenőrző testület egy delegációját a Máramaros Megyei Közegészségügyi Hatósághoz, illetve a határátkelőkhöz, hogy tegyék meg a szükségesnek vélt intézkedéseket.
A Máramaros Megyei Prefektúra pedig Facebook-bejegyzésben kérte a lakosságot, hogy őrizzék meg nyugalmukat. A kormányhivatal igyekezett tájékoztatást adni a koronavírus-fertőzés tüneteiről, valamint arról, hogy miként lehet megelőzni a megfertőződést. (vasiledale.ro, hírszerk.)
Nyitókép: Dimitri Karastelev/unsplash.com (képünk illusztráció)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak