Források: az ortodox húsvétig bezárhatják az összes iskolát Romániában
2020. március 09. 14:26, utolsó frissítés: 15:01
A koronavírus-járvány miatt bezárhatják az összes iskolát március 10-től kezdődően az egész országban, tájékoztatott a Digi24.ro politikai forrásokra hivatkozva. (Megj.: korábban a hírben azt állítottuk, hogy a Digi24 forrásai szerint be fogják zárni az iskolákat. Utólag a román portál is árnyalta az állítást.)
A portál szerint Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője javasolta az összes iskolai egység bezárását 2020. március 10-től 2020 április 21-ig.
Az erről szóló döntést a Országos Katasztrófavédelmi Bizottság hétfő délutáni ülésén fogják tárgyalni.
Az már bizonyos, hogy elhalasztják a megyei és regionális tantárgyversenyeket, valamint a sportvetélkedőket. A tanügyminisztérium a későbbiekben fogja közölni, hogy meddig marad érvényben az intézkedés.
Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök szerint az iskolák bezárása komoly mérlegelést igényel, és sok kérdést felvet. Az ügyvivő kormányfő azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy jelenleg 15 romániai fertőzöttről tudnak, ebből pedig ötöt már gyógyultnak nyilvánítottak.
(hírszerk.)
Cikkünket frissítjük!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak