Hajtásit, forgalmit és útlevelet is online lehetne csak igényelni
2020. március 10. 14:54, utolsó frissítés: 14:57Bogdan Despescu belügyminisztériumi államtitkár kedden bejelentette, hogy az sorok elkerülése érdekében és a koronavírus-fertőzés megelőzése céljából a hajtási jogosítványokat és a forgalmi engedélyeket is csak online lehet majd igényelni. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a minisztérium ugyanazt azt intézkedést vezetné be az útlevelek esetében is. (g4media)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak