Johannis: azért, hogy húsvét után ne legyenek temetések, maradjatok otthon!
2020. április 15. 12:28, utolsó frissítés: 13:29
Ma van az első napja a meghosszabbított szükségállapotnak és nincs okunk a pihenésre, mondta szerda délutáni sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő.
Nincs szó a pihenésről. És azért, hogy nagyon egyértelmű legyek, és amit tegnap mondtam, most elismétlem. A rendelet úgy szól: Maradjatok otthon!
Elmondása szerint a belügyminiszter tegnapi nyilatkozata nagyon optimista volt és az ortodox egyház képviselői sem értették meg, amit ő a tegnap elmondott. Éppen ezért, hogy a húsvéti ünnepek után ne kerüljön sor temetésekre, arra kér mindenkit, hogy tartsa be a rendelkezéseket és maradjon otthon.
Marcel Vela belügyminiszter azt nyilatkozta szerdán, hogy Klaus Johannis államelnök is, és Ludovic Orban kormányfő is beleegyezett a román rendőrség és az ortodox egyház közti húsvéti megállapodásba.
„Természetes, hogy miniszteri minőségemben értesítem a miniszterelnököt és az államelnököt, mielőtt meghoznék egy döntést. Az elnök úr is, és a kormányfő is tudott arról, amit tegnap este bejelentettem. (...) Közösen elfogadott megállapodásról van szó, értesült róla a miniszterelnök úr is, az elnök úr is, és ők egyetértettek abban, hogy az intézkedés hasznos az állampolgárok és a vírus terjedésének megakadályozását célzó tevékenység számára” - mondta Vela az Antena 3 műsorában.
A belügyminiszter kifejtette: az emberek nem mennek be a templomba a jeruzsálemi szent lángért, hanem azt önkéntesek és papok fogják elvinni az udvarok, lépcsőházak elé.
'Semmiféle szabály nem sérül' - jelentette ki Vela.
A szaktárca vezetője szerint a belügyminisztérium azért ajánlotta fel, hogy segédkezik a szent láng terjesztésében a karantén alatt lévő területeken, hogy ne sérüljenek a katonai rendelet előírásai.
'Mivel vesztegzár alatt lévő területek is vannak, felajánlottuk, hogy mi visszük ki oda a szent lángot, hogy ne szegjük meg a katonai rendeletet, ne a papok járjanak ki és be a karantén alatt levő helyekre. Szerintem a rendeletek egyikét sem hágtuk át, éppen ellenkezőleg, támogatjuk és segítjük az egyházat' - mondta a miniszter.
Azt is hozzátette: csak 65 év alatti személyek mehetnek a templomok elé, és ugyanolyan távolságra kell állniuk egymástól, mint a boltok előtt.
Az államfő azonban szerdán délután azt jelentette be, hogy tanácskozásra hívta a miniszterelnököt és a kormány több tagját, amelyen az államfő arra fogja kérni a minisztereket, hogy vizsgálják felül a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti húsvéti megállapodást.
„Néhány perc múlva tanácskozásra ülök össze Orban miniszterelnökkel, Vela belügyminiszterrel és más miniszterekkel, tanácsosokkal. A gyűlés keretében arra fogom kérni Orban miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy vizsgálja felül ezt a megállapodást, és találjon neki egy más formát, amely tiszteletben tartja a Maradj otthon elvét, és illeszkedik a szükségállapot meghosszabbításának követelményeihez' - mondta az államfő.
(hírszerk./(agerpres))
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak